Tokaj Classic

Tokaj Classic

borászat
tokaji borvidék
borkóstoló

Egyedi élményt kínál egy kézműves borászatban tett látogatás. Felejthetetlen lehet egy hagyományos mádi pince atmoszférája, a fahordók csodálatos illata, a történelmi légkör.

Három, a világ sok országában koncertező klasszikus zenész életében 1994 fordulópont volt, mikor is Mádon járva, és kóstolva az “új” aszúkat, úgy döntöttek – Ők is részesei akarnak lenni a tokaji aszú újjáéledésének. A település főutcáján, Mád közepén megvásároltak egy “úri” épületet, amit az évek során gondosan pincészetté alakítottak. A ház alatti légkondicionált pincében készítik és érlelik a száraz, valamint a késői szüretelésű borokat. Az aszúborok érlelése a katolikus templom melletti több évszázados pincerendszer egyik ágában történik, ami kb. 200 hl bor befogadására alkalmas.

Az évek során vásárolt 7 ha szőlőültetvény mind Mád határában található, elsősorban az 1772-ben  klasszifikált Betsek,- és Királydűlőben. A szőlők 30-40 évesek, többségében furmint (60%), és hárslevelű (20%) van még nagyobb arányban. Az új telepítés zéta és kövérszőlő, a Juharos dűlőben pedig 40 éves és fiatal telepítésű sárgamuskotály terem. A borok egyéniségét alapvetően A Betsek és Király terroárja határozza meg, ami a világ legkomplexebb termőtalajainak egyike. A vulkanikus és utóvulkanikus folyamatok eredményeképpen a talaj riolit-tufa, zeolit, kvarc, kaolin, valamint nyomelemtartalma rendkívül gazdag, a nedvességet jól tartja, konzerválja. A földfelszínt borító apró kövek a napfény melegét megőrizve, a naplementével is sugározzák magukból a meleget. Ez az egyedi, máshol elő nem forduló, rendkívül kedvező talajadottság adja meg az itt termett szőlőkből készült borok jellegzetes, karakteres, szinte acélos savasságát, ami az édes borok egyik legfontosabb, meghatározó eleme. A pincészet az elmúlt 20 évben számos országba exportálja kiváló minőségű, méltán elismert borait, az EU országoktól kezdve Brazíliáig. Míg a termelés súlypontja eddig az édes borok irányába tolódott, az utóbbi években az érdeklődés a száraz borok iránt is megnőtt, így a kínálat az egyedi termőhely minden fantasztikus  jellegét magánviselő száraz borokkal is bővült.

Hol találsz minket?

3909 Mád, Rákóczi utca 45.